IKSZ: italos kartondobozok újrahasznosítása, szelektív hulladékgyűjtés, papír újrahasznosítás
Elérhetőségünk: 1113 Budapest, Bartók Béla út 152. Griff Irodaház Keresés
Hova dobjam?

Selection ROCKs!

Selection ROCKs!

Sajtóanyagok 2012

italos kartonDoboz gyűjtés újratöltve – 68.5000 gyerek szelektálhat

 

Idén 20 városban és 60 kistelepülésen indította el iskolai és óvodai környezetvédelmi programját az IKSZ 

Budapest, 2012. november 20. – Az idei tanévben, 20 városban és 60 kistelepülésen, 300 oktatási intézmény és több mint 68.500 gyermek részvételével kerül megrendezésre az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) iskolák és óvodák számára meghirdetett italos kartondoboz gyűjtőprogramja. Az immár harmadik tanévben útjára induló környezetvédelmi program célja az, hogy a gyerekek elsajátítsák az italos kartonok szelektív gyűjtésének helyes gyakorlatát. Az IKSZ a környezeti nevelés segítése mellett, anyagi támogatást is biztosít a programban résztvevő intézmények számára a visszagyűjtött tejes és gyümölcsleves dobozok mennyiségével arányosan. A legsikeresebb intézmények ezen felül akár 100.000 forintos különdíjban is részesülhetnek. Az egyesülés a helyi közszolgáltatók szakmai bevonásával valósítja meg a programot Békéscsabán, Debrecenben, Egerben, Esztergomban, Gödöllőn és környékén, Kaposváron, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett, Siófokon, Szegeden és környékén, Székesfehérváron, Tatabányán, Tiszafüreden, valamint Veszprémben. 

Sajtóközlemény teljes terjedelemben

BÉKÉSCSABA

a környezet és az IKsz is díjazza az italoskartonok szelektív gyűjtését

19 város és 50 település oktatási intézményeiben indít nagyszabású környezetvédelmi programot az IKSZ  

 

Békéscsaba, 2012. november 8. – Immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés iskolai és óvodai italos karton dobozgyűjtő programja, amelyet Békéscsabán a helyi közszolgáltató szakmai együttműködésével valósít meg a környezetvédelmi szervezet. A kezdeményezés célja, hogy a gyermekeken keresztül a szülők figyelmét is felhívja csomagolási hulladékok, ezen belül is az italos kartondobozok folyamatos szelektív gyűjtésének és újrahasznosításának fontosságára. A programot az IKSZ az idén 19 városban és mintegy 50 településen rendezi meg, több mint 500 oktatási és nevelési intézmény 100.000 tanulójának adva meg a lehetőséget, hogy a gyakorlatban is megtapasztalhassák a környezetvédelem ezen egyszerű módját.

Sajtóközlemény teljes terjedelemben


EGER

a környezet és az IKsz is díjazza az italoskartonok szelektív gyűjtését

19 város és 50 település oktatási intézményeiben indít nagyszabású környezetvédelmi programot az IKSZ  

Eger, 2012. november 6. – Immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés által szervezett iskolai és óvodai italos karton dobozgyűjtő program, amelyet Egerben a Városgondozás Eger Kft. szakmai együttműködésével valósít meg a környezetvédelmi szervezet. A kezdeményezés célja, hogy a gyermekeken keresztül a szülők körében is felhívja a figyelmet a csomagolási hulladék, ezen belül is az italos kartondobozok folyamatos szelektív gyűjtésének és újrahasznosításának fontosságára. A programot az IKSZ az idén 19 városban és mintegy 50 településen rendezi meg, több mint 500 oktatási és nevelési intézmény 100.000 tanulójának adva meg a lehetőséget, hogy a gyakorlatban is megtapasztalhassák a környezetvédelem ezen egyszerű módját.

Sajtóközlemény teljes terjedelemben


Körforgásban az óriás dobozok

Az IKSZ is csatlakozott az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség országjáró kampányához

 

20 városba érkezik az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) interaktív környezetvédelmi kiállítása. Az egyesülés az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ) „Körforgó-szelektív forgatag” elnevezésű ingyenesen látogatható országjáró, környezetvédelmi szemléletformáló kampányának keretében hívja fel a gyerekek és szüleik figyelmét a hulladékká vált (tejes és gyümölcsleves) italos kartondobozok szelektív gyűjtésének és újrahasznosítatásának fontosságára. A rendezvényen az érdekes és izgalmas programok mellett, a „Lim-Lom" mesejátékra és az Alma Együttes koncertjére is ellátogathatnak környezetvédelem és a szelektív hulladékgyűjtés iránt érdeklődők.

Sajtóközlemény


TATABÁNYA

a környezet és az IKsz is díjazza az italoskartonok szelektív gyűjtését

18 város és 50 település oktatási intézményeiben indít nagyszabású környezetvédelmi programot az IKSZ 

Budapest, 2012. október 1. – Immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés által szervezett iskolai és óvodai italos karton dobozgyűjtő program, amelyet Tatabányán az AVE Tatabánya Zrt. szakmai együttműködésével valósít meg a környezetvédelmi szervezet. A kezdeményezés célja, hogy a gyermekeken keresztül a szülők körében is felhívja a figyelmet a csomagolási hulladék, ezen belül is az italos kartondobozok folyamatos szelektív gyűjtésének és újrahasznosításának fontosságára. A programot az IKSZ az idén 18 városban és mintegy 50 településen rendezi meg, több mint 500 oktatási és nevelési intézmény 100.000 tanulójának adva meg a lehetőséget, hogy a gyakorlatban is megtapasztalhassák a környezetvédelem ezen egyszerű módját.

Sajtóközlemény teljes terjedelemben (letölthető formátumban)


GÖDÖLLŐ

a környezet és az IKsz is díjazza az italoskartonok szelektív gyűjtését

18 város és 50 település oktatási intézményeiben indít nagyszabású környezetvédelmi programot az IKSZ 

 

 

Budapest, 2012. szeptember 17. – Immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés által szervezett iskolai és óvodai italos karton dobozgyűjtő program, amelyet Gödöllőn és régiójában a Zöld Híd Régió Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Kft. szakmai együttműködésével valósít meg a környezetvédelmi szervezet. A kezdeményezés célja, hogy a gyermekeken keresztül a szülők körében is felhívja a figyelmet a csomagolási hulladék, ezen belül is az italos kartondobozok folyamatos szelektív gyűjtésének és újrahasznosításának fontosságára. A programot az IKSZ az idén 18 városban és mintegy 50 településen rendezi meg, több mint 800 oktatási és nevelési intézmény 150.000 tanulójának adva meg a lehetőséget, hogy a gyakorlatban is megtapasztalhassák a környezetvédelem ezen egyszerű módját.

Gödöllői Sajtóközlemény teljes terjedelemben (letölthető formátumban)


ESZTERGOM

a környezet és az IKsz is díjazza az italoskartonok szelektív gyűjtését

18 város és 50 település oktatási intézményeiben indít nagyszabású környezetvédelmi programot az IKSZ 

Budapest, 2012. szeptember 18. – Immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés által szervezett iskolai és óvodai italos karton dobozgyűjtő program, amelyet Esztergomban az Eszköz Kft. szakmai együttműködésével valósít meg a környezetvédelmi szervezet. A kezdeményezés célja, hogy a gyermekeken keresztül a szülők körében is felhívja a figyelmet a csomagolási hulladék, ezen belül is az italos kartondobozok folyamatos szelektív gyűjtésének és újrahasznosításának fontosságára. A programot az IKSZ az idén 18 városban és mintegy 50 településen rendezi meg, több mint 800 oktatási és nevelési intézmény 150.000 tanulójának adva meg a lehetőséget, hogy a gyakorlatban is megtapasztalhassák a környezetvédelem ezen egyszerű módját.

Esztergomi Sajtóközlemény teljes terjedelemben (letölthető formátumban)

 


rekord létszám és kígyózó sorok a vidám doboz napokon

Idén kétszer annyi, mintegy 5000 gyermek vett részt az IKSZ és az Állatkert környezetvédelmi akcióján 

Budapest, 2012. szeptember 10. – Két nap alatt közel 5000 gyermek vett részt az Italoskarton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) és a Fővárosi Állat- és Növénykert által immár negyedik alkalommal megrendezett Vidám Doboz Napok elnevezésű akción. A környezetvédő gyerekek rekord mennyiségű, közel 2 tonnányi, vagyis mintegy 60.000 darab italos kartondobozt gyűjtöttek össze. A hétvégén lezajlott környezetvédelmi program során, minden gyermek, aki 10 darab hulladékká vált és szelektíven gyűjtött tejes és gyümölcsleves kartondobozt hozott az Állatkert bejáratához, egy ingyenes belépőt kapott. A gyerekek által begyűjtött italos kartondobozokat az IKSZ elszállíttatja és újrahasznosíttatja, amivel 11 felnőtt fa kivágását előzi meg.

Sajtóközlemény teljes terjedelemben (letölthető)

 


 

95 TONNA ITALOS KARTONDOBOZT GYŰJTÖTTEK A GYEREKEK

 

Kiemelkedően sikeres volt az IKSZ Iskolai és Óvodai Gyűjtőprogramja 

 

Budapest – 2012. június 11. Közel 95 tonna italos kartondoboz szelektív gyűjtésével eddigi legsikeresebb szelektív gyűjtőprogramját zárta az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ). Ezt a mennyiséget a tavaly októberben, 13 város 278 oktatási intézményében indult nagyszabású környezetvédelmi programban gyűjtötték a gyerekek. A több mint 53 000 gyermek részvételével most lezárult program célja az volt, hogy felhívja a gyerekek, szüleik és a pedagógusok figyelmét arra, hogy az italos kartondobozok szelektíven gyűjthetők és újrahasznosíthatók. A gyerekek a program során szelektíven gyűjtött italos kartondobozok segítségével 1 hektárnyi erdőt, azaz 627 felnőtt fát mentettek meg a kivágástól.

 

 

Sajtóközlemény teljes terjedelemben


dobozgyűjtéssel védték a környezetet a kecskeméti gyerekek

 

Értékes díjakért gyűjthették a tejes és gyümölcsleves dobozokat Kecskemét óvodásai és iskolásai 

 

Kecskemét, 2012. április 17. – A mai napon került megrendezésre Kecskeméten az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ), Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Hírös Hulladékgazdálkodási Kft. együttműködésével megvalósított italos kartondoboz gyűjtő akciója. A kecskeméti iskolások és óvodások számára szervezett italos kartondoboz gyűjtő nap keretében, 24 kecskeméti oktatási intézményben, mintegy 5.000 szorgalmas gyermek gyűjthette szelektíven a tejes és gyümölcsleves dobozokat. Az izgalmas környezetvédelmi akcióban résztvevő intézmények értékes sportszervásárlási utalványt, a legtöbbet gyűjtő kisdiák pedig egy MP4-es lejátszót nyerhetett.

 

Sajtóközlemény az akcióról (teljes terjedelemben)

Sajtóközlemény az eredményekről (teljes terjedelemben)

 


MÁR 34 TONNA italos kartondobozt gyűjtöttek a gyerekek

Félidőnél az IKSZ gyűjtőprogramja

Budapest – 2012. február 6. Rekordot döntve, eddig már több mint 34 tonna, vagyis négy városi autóbusz tömegével megegyező italos kartondobozt gyűjtöttek az óvodás és iskolás korú gyerekek az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) szeptember végén kezdődött gyűjtőprogramján. Habár a program még csak a felénél tart, ez a mennyiség jelentősen meghaladja a tavaly – a program egész éve alatt - összegyűjtött 26 tonnát. Az intézmények és a gyerekek lelkesedését jól tükrözi, hogy egy iskolában már több mint 1 tonna italos kartont gyűjtöttek, amiért cserébe hamarosan átvehetik a 100.000 Ft-os különdíjat. A program sikerére való tekintettel, az IKSZ a korábban bejelentett 50 tonnáról, 60 tonnára emeli célkitűzését a gyűjtés mennyiségére vonatkozóan a tanév végéig. Az IKSZ által meghirdetett program célja, hogy felhívja az óvodások és iskolások, valamint szüleik figyelmét arra, hogy az italos karton csomagolás szelektíven gyűjthető és újrahasznosítható.

Sajtóközlemény teljes terjedelemben

 

Kapcsolódó híreink
> Sajtóanyagok 2004
> Sajtóanyagok 2005
> Sajtóanyagok 2006
> Sajtóanyagok 2007
> Sajtóanyagok 2008
> Sajtóanyagok 2009
> Sajtóanyagok 2010
> Sajtóanyagok 2011
© 2008 - 2010 Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés. Minden jog fentartva.

Az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés az italos kartondobozok szelektív hulladékgyűjtését szorgalmazza és népszerűsíti Magyarországon a környezetvédelem, az értékes alapanyagok újrahasznosítása és az energiatakarékosság érdekében.